Ironman 70.3 St Pölten 2017

Kemény volt. Főleg így a szezon elején. Pedig készültem, edzettem. De érződött, hogy a január és február a betegségek miatt kimaradt. A sok lassú hosszú futás még jó lett volna a lábamban. De úgy érzem, azért nem álltam a rajthoz felkészületlenül. És jó verseny volt. Nehéz, de jó.

Az előzmények

2016. július 27-én neveztem be erre a versenyre. Azt nem mondhatom, hogy hirtelen ötlet lett volna az indulásom. 3 nappal később teljesítettem életem első 70.3-as versenyét Budapesten. Az a verseny a kedvemet nem vette el, sőt! Tudatosabban szerettem volna készülni a következő megmérettetésre. Rendes edzésterv alapján készültem (köszönöm Edit!), amit tudtam, végrehajtottam. Természetesen az élet többször is közbeszólt, de nem hagytam magam.

Készültem. Nem csak erre a versenyre, hanem egy új életmódra. A mindennapos korai kelésre, a korai alvásra, a helyes táplálkozásra, a lemondásokra, a konfliktusokra. Készültem, hogy néha önzőnek kell lennem, és ez nem lesz mindig könnyű. Készültem, hogy nem mindenki fogja megérteni a környezetemben, hogy miért is csinálom ezt az egészet. Készültem, hogy néhányan nem fognak hinni bennem. Készültem, hogy jó példát mutassak a gyerekeimnek. Készültem, hogy ne készüljek majd ki a versenyen 🙂

A sok edzés és várakozás után elérkezett az utazás napja. Szerencsére nem egyedül kellett mennem, elkísért a feleségem (Judit), hogy támogasson, szurkoljon, ott legyen a nehéz pillanatokban, és a boldogságban a célba érést követően! Azt hiszem, hogy senki más nem mondott le annyi dologról értem, mint ő, éppen ezért próbálom visszaadni neki azt, amit tudok! Leginkább a szabadidőt, hogy ő is felkészülhessen élete első triatlon versenyére. Ez egy csapatmunka, együtt könnyebb és jobb is 🙂

A verseny előtt

BT170519_17.51.49
Race briefing, megnyitó
BT170519_183116
Pasta Party

Péntek délutánra érkeztünk St. Pölten-be. Egyenesen a verseny helyszínére mentünk, hogy időben regisztrálni tudjak, és meglegyen a rajtcsomag. A sikeres felvételt követően egy kellemes Pasty Party-n vettünk részt, “elkezdődött a verseny”. Megvolt az első race briefing, ahol ismertették a pályát, a szabályokat, a menetrendet. Nem tudtam nagyon odafigyelni, sok minden járt a fejemben… Közeledett a vihar.

BT170520_08.11.42Este viharos szél tombolt, reggelre kicsit szétszedte a verseny területet. Jött is az email a szervezőktől, hogy szombaton nem lehet leadni a csomagokat, ahogyan az előzetesen a tervben volt, csak a bringákat, mert ugyanolyan vihar várható szombat estére is, és nem tudják garantálni, hogy szárazon marad a váltóruha… OK, ez nem olyan nagy baj, van még idő átgondolni, mi is kerüljön a zsákba. A matricákat azért felraktam, és összekészítettem mindent, el is vittük, hátha változás lesz és mégis le lehet adni.

A szombat délelőtt egy újabb race briefing-el indult, ahol elmondták a változásokat, most már tudtam figyelni is. Tanulmányoztam a helyrajzot, de igazán az segített, amikor bementem az arénába. Kérdeztem a segítőket, mit merre találok, mit hova kell majd leadni, hol fognak állni a sátrak (amiket még nem húztak fel a közelgő vihar miatt), hol jövök be az úszásból, hol lesz a kék zsák, hol öltözhetek, hogyan kell befutni a depo-ba, hol kezdődik a bringa pálya, hol jövök be, hol lesz a piros zsák, hol öltözhetek, és merre futok majd ki.

BT170520_13.08.40
Pályabejárás

BT170520_13.16.14Amikor ezeket többször is átnéztem, kimentünk az úszás helyszínére. Kb. 600 m-t kellett gyalogolni a depo-tól, hogy a start-hoz érjünk. Semmi extra, tó, partról indulással. A hideg miatt nem volt kedvem próbaúszást csinálni, inkább nem kockáztattam. Idén még nem úsztam nyílt vízben, de nem akartam egy megfázást összeszedni. Így csak legyalogoltuk a pályát, megnéztük hol jövök majd ki az első tóból, hol kell átfutni pontosan a második tóba, ott mi a pálya, hol jövök ki, és merre kell majd menni a depóba.

Megnyugodtam. Rendben lesz ez. Bringa a helyén, pálya a fejben. Az erő pedig velem 🙂

BT170520_13.36.37
Depózás kész

Hogy ne csak a triatlonról szóljon a hétvége, délután meglátogattuk a melki apátságot. Gyönyörű volt. Egy rövid sétát tettünk. Utána vacsi, zsákok újra átnézése, órák felhúzása 4:00-ra, és alvás.

BT170520_15.24.02
Kilátás a Melki-apátságból

A reggel

A szállásadónk olyan rendes volt, hogy vasárnap reggel 4:30-kor teljes körű reggelit adott. Persze nem csak mi voltunk az egyetlen versenyző vendégek, de akkor is, ez nagyon kedves gesztus volt a részükről. És jó volt látni, hogy nem csak mi vagyunk ilyen őrültek 🙂

5:00-kor már az autóban ültünk, és mentünk a verseny helyszíne felé. Az eső szakadt, a szél tombolt, hideg volt. Ideális versenyidő… Leparkoltunk, és indultam leadni a csomagokat. Nem volt egy szívderítő látvány, ahogy csoportosan indultak néhányan haza az idő miatt… Kifelé tolták a bringát a depóból… De nem szabad foglalkozni velük, én teljesíteni jöttem ide a versenyt, nem megfutamodni. Lesz ami lesz, DNS (Did Not Start) szóba sem jöhetett!

Felakasztottam a kék és piros zsákokat, jól bekötöttem őket, hogy az eső ne áztassa el az összes váltóruhám. A bringára feltettem a töltött kulacsokat, az energiaszeleteket, és ellenőriztem, hogy a kerekek nem engedtek-e le. Szerencsére nem. Elindultunk az úszás rajtja felé.

BT170521_06.51.45
Eső, sár, szél, grrrrr….

BT170521_07.23.19Előző nap még azt jósolták, hogy egyre csökkenni fog az eső, és 8 körül eláll. Sajnos nem jött be a jóslat. Ahogy közeledett a rajt időpontja (7:00), egyre jobban esett, és egyre jobban fújt a szél. És lassan át kellett öltözni az úszáshoz, és beállni a rajthoz. Általában melegem szokott lenni a neoprén ruhában, most kifejezettem fáztam benne. Az eső esett, a hideg szél csak fújt, a lábam lefagyott a papucsban. A starthoz vezető úton hatalmas pocsolyák, sár, csúszkálás volt. Szerencsére Judit szerzett egy IM-es esőkabátot, azt felvettem még a rajtig, kicsit segített a hidegen, de a mosolyom nem volt őszinte.

Úszás

7:03 Elrajtoltak a PRO-k, és elindult a rolling wave start, amiből csak rolling lett, a rossz idő miatt. Engedtek mindenkit, függetlenül a tempótól. Azért vártam egy darabig, hogy ne a leggyorsabbakkal ússzak, mert az nekem se, nekik se lett volna jó. Utólag pont jó csapatot fogtam ki, nem előztek nagyon, én sem előztem. A víz a vártnál hidegebb volt, azt hittem kicsit melegíteni fog, de nem volt olyan rossz. Az elején még fáztam, de az első bója utána már jó volt minden. Szép egyenletesen úsztam, figyeltem a bójákat, a partot, ahogy Kropkó Pétertől tanultam a technikát. (Péter végig a “fejemben” volt a verseny alatt. Hatalmas motiváció ő számomra!) Egész egyenesre sikerült az úszás. Az első tóból ki, átfutás a másodikhoz.

BT170521_07.59.23.mov_20170523_004855.256
Itt még tudtam mosolyogni 🙂

Nagyon jó volt látni Juditot! A lábam fájt, a hideg betonon nem volt jó a futás. Megkönnyebbülés volt visszamenni a vízbe. A csúszós, saras parton önkéntesek segítették a bejutást. Sajnos nem számoltam meg előre, hogy hányadik sárga bója utána van a visszafordító, így kétszer is “csalódtam”, hogy még tovább kell úszni. De nem volt nagy gond, mentem tovább, forduló, és már látni lehetett a sárga kaput a kifutáshoz. Ez mindig megnyugtat. Szeretek úszni, de még jobban túllenni az úszáson. A kijutást is önkéntesek segítették a nehezített körülmények miatt. Kellett néhány másodperc, hogy a fejem is rendre térjen a vízszintes helyzetből, aztán indultam a depo felé. Bár Judit itt is szurkolt, de sajnos nem vettem észre…

swim.bmp

T1

Nem vagyok az a kapkodós típus, általában nem futok a váltások alatt. Most sem tettem. Kihasználom az időt, hogy megnyugodjak, átgondoljam mi vár rám, a pulzus lemenjen, és könnyebben tudjam elkezdeni a következő számot. Sajnos a versenyre nem hoztam téli cuccot, így maradt amit hoztam. Szerencsére a normál bringás szerkó mellé betettem még otthon a kéz és lábmelegítőt, és a széldzsekit. Mindent felvettem, ami csak volt. Tudtam, hogy a bringa kritikus lesz. Azzal viszont nem számoltam, hogy a depo-ban komoly mértékű a víz, így egy pillanat alatt csurom víz lett a cipőm és a zoknim, tocsogtam a vízben. Ez 10°C-ban nem olyan jó érzés, pláne nem 90 km-en keresztül.

Bringa

A jó hír viszont az volt, hogy az eső elállt, csak a pályán lévő vízzel kellett megküzdeni, ami azért jött alulról az első 20 km-en (és a bidé fogalma is átértékelődött bennem) … Mivel soha életemben nem bringáztam esőben, vagy vizes aszfalton, így remek programnak ígérkezett az előttem álló 90 km. A pálya eleje egy lezárt autópályán vezetett, nagyon hangulatos volt. A 23. km-ig szinte lejtett a pálya, utána a 27. km-ig tűrhető emelkedő (196 -> 383 m) következett. Innen a 62. km-ig a Duna mellett haladtunk, ami elég szeles volt, de viszonylag eseménytelen. Viszont a táj gyönyörű volt: magas hegyek, a tetejük felhőben, régi várromok, szőlő ültetvények, rendezett minden. Ezután jött a “kedvenc” részem, a nagyobb emelkedő (210 -> 567 m). Ez már nem ment olyan simán, mint az előző. Hidegebb is volt, kezdtem fáradni is. A többiek is. A szenvedésemnek a 69. km-nél vége lett, jött a várva várt lejtő a 78. km-ig (298 m). A max sebességet ezen a szakaszon sikerült elérni, 70.6 km/h… Ezután 1 km alatt fel 385 m-ig, majd újra le. Aminek tudtam is volna örülni, ha nem totál pofaszél lett volna, így a végére. De tudtam, hogy már nincs sok. Hamar eljött az aréna, a depó. És újra láttam Juditot, aki nekem szurkolt, szorított, láttam rajta, hogy izgul nagyon, jól vagyok-e.

BT170521_08.51.59.mov_20170523_005157.294
Itt indultam a bringa körre.

bike.bmp

T2

A második váltás mindig gyorsabb, kevesebb dolgot kell átvenni. Bringát letettem, mentem a piros zsákért. Szerencsére jól kötöttem be, nem ázott el benne semmi. A kézmelegítőt levettem, sok lett volna  futáshoz, illetve a zoknimat cseréltem le, mert nem akartam többet vizes zokniban lenni. Kis pihenés után indultam a futásra. Tudtam, hogy nem lesz könnyű. Kezdtem érezni a gyomromat…

Futás

BT170521_14.18.28.mov_20170523_005441.344Ha abba gondolok bele, hogy az úszás és bringa után egy félmaratont kell futnom, az nagyon rosszul hangzik. Így inkább a körökre koncentrálok. Most csak 2 kört kellett teljesíteni, igaz, azok 10.5 km-esek voltak. Le a kalappal a szervezők előtt, kb 2.5 km-enként volt frissítő pont. Ami nem csak extra energiát, de lelkesítést is jelentett. Igazán vidám, pörgős önkéntesek voltak mindenütt a pályán. A futás első része a vízparton vezetett, majd belváros, újra vízpart, aréna, és még egy kör ebből. Nagyon-nagyon jól esett, hogy a nevemen szólítottak a szurkolók (rajta volt a rajtszámon), buzdítottak, tovább lendítettek a nehéz pontokon. Csak a vízpart volt magányos, kevés futó volt már előttem és mögöttem, kezdtem fázni is. A belváros szerencsére mindig új erőt adott, ott volt élet, és persze az arénánál Judit buzdított, ami extra erőt adott.

A második körömre már nehezen indultam el, de tudtam, hogy meg akarom csinálni. Hiszen ezért jöttem! Nem akartam hazajönni medál és finisher póló nélkül. Nem mások miatt, hanem magam miatt. Meg tudom csinálni. Készültem. És így telt a második kör, sok-sok gondolattal a fejemben, és még több gázzal a gyomromban. Most egy hajszállal jobb volt, mint a budapesti versenyen, de messze volt a komfortos érzéstől.

De fogytak a kilométerek, már hallottam a speaker-t az arénából, már láttam magam előtt, ahogy befutok a célba. (Még most is elöntenek az érzelmek, ha csak rá gondolok. Brrrr.) És eljött az utolsó kanyar, ráfordultam a célegyenesre, ott a célkapu, és mondják a nevem: “Tamás from Hungary. Ironman Budapest!” vagy valami hasonlót mondhattak. Örömmámor. Befutottam. Megcsináltam. Megvan a 2. Az érmet a nyakamba akasztották, Judit átölelt. Vége.

BT170521_15.53.39.mov_20170523_005513.617

BT170521_15.53.39.mov_20170523_005526.179

run.bmp

Itthon

Most már itthon vagyok, ahogy ezt a beszámolót írom. Még friss az élmény. Nem tudok aludni (1:22). Le kellett írnom, hogy milyen volt, hogy ne felejtsem el az apró részleteket sem. Mert ezekből tudok tanulni a következőre. Pl. hogy mindig vigyek meleg ruhát is, még ha jó időnek kellene is lennie. Vagy hogy kutassam tovább, mitől fájdul meg a gyomrom. Meg hogy jó, ha van valaki velem, és izgul értem, szurkol, hallom az ismerős hangot.

Köszönöm Judit! Köszönöm Tücsök!

GarminConnect_20170521-195319

FinisherPix galéria