IronMan 5i50 Budapest – 2015

Olimpiai táv – pipa. Azért nem volt ilyen egyszerű :). Elmesélem hogy is volt.

A kezdetek

Több mint 10 éve futok, előtte tenisz, kosárlabda, úszás és tánc volt. A triatlon nem foglalkoztatott nagyon. Aztán eljutottam Nagyatádra fotózni az eXtremeMan hosszútávú triatlon versenyt. És ott a rajt, a verseny és az eredményhirdetés hangulata magával ragadott. Elhatároztam, hogy egyszer ÉN IS IRONMAN leszek! Ezt át kell élnem! Persze az út hosszú, és igazából – most már tudom – az a lényeg, nem maga a verseny 🙂

A “szezon”

Minden az első IronCamp-el kezdődött. Tanakodtam, hogy menjek vagy ne menjek, menni fog-e komolyabb edzések nélkül egy teljes hétvége. Nem ismertem senkit, kicsit tartottam attól, hogy az atléták között mit fogok tudni tanulni, milyenek lesznek az edzések, az edzők. Szerencsére az első nap végére minden kétségem eloszlott 🙂

Nyitott, baráti társaságot ismertem meg.

A szezon tervezéssel kezdődött. Kinéztem a számomra megfelelő versenyeket. Futás, úszás, bringa, túra, rövidebb triatlonok. A nagy tervezésből csak az egri sprint táv maradt, mert közben összeszedtem egy sérülést, ami miatt bő 2 hónap futás kimaradt…

Így maradtak az úszó- és bringaedzések az Ironman Budapest 70.3 Triathlon Club szervezésében. Nagyon sokat köszönhetek a klubnak, az edzőtársaknak és az edzőknek! Öröm volt minden perc 🙂

A terv így az lett, hogy teljesítsem az olimpiai távot sérülés nélkül, és tudjak futni végig, ne görcsöljön be a lábam. Fejben kb megvolt, hogy mit mennyi idő alatt szeretnék teljesíteni (ami nagyjából össze is jött).

A verseny napja

Előző nap este összepakolás, LISTA alapján. Első bálózóknak nagy segítség. Reggel bepakolás, irány a verseny helyszín (10 perc séta :). Bedepózás, minden rendben. Neoprént lehet használni a vízhőmérséklet miatt, cool, örülök.

Kis izgalom az úszás rajtja előtt, de fejemben ott vannak Kropkó Péter szavai: nem sietünk, nyugodtan megyünk a vízbe, helyezkedünk. Hátulról rajtoltam, nem volt gond az úszással, nem kellett verekedni. Mivel ez volt az első “hosszú” nyílt vízi úszásom, nem igazán tudtam, hogy mennyit bírok, így tartalékoltam.

A bringát úgy kezdtem meg, hogy egyáltalán nem éreztem fáradtságot az úszás miatt. A pályát ismertem, gyorsan teltek a km-ek. Persze volt egy kényszermegállóm: egy darázs berepült a sisakom alá, vészfék, sisak levesz, darázs elkerget, sisak vissza, bringa tovább. Nem kívánom senkinek (és most már nagyra értékelem a bogárhálós sisakokat!). Szerencsére nem lett baj.

Tanulság, hogy a depózást gyakorolni kell! Mindkettő elég lassú lett, sok felesleges öltözéssel. A kevesebb több, szokták mondani. Majd legközelebb.

A futás volt a gyenge láncszem a versenyen a vádlim miatt (a fent említett 2 hónapos kihagyás). Így viszonylag lassan, óvatosan futottam, a teljesítés volt a cél. Iszonyat jól esett az ismerősök szurkolása, az önkéntesek kedvessége a pályán, és a hangulat, ami szerencsére végig jó volt a verseny alatt. Örömmel futottam be a célkapun, ahol Kropkó Péter akasztotta a nyakamba az érmet, mintegy “megkoronázva” az evlégzett munka jutalmát.

Folyt. köv.